A British Airwaysnél informatikai problémák vannak, ez pedig jelentős késéseket okoz. A problémák több ezer utas érintenek, a helyzet további romlása esetén pedig járattörlések is várhatók - jelentette a Sky News.
Röviddel a felszállás után visszafordult és leszállt a British Airways légitársaság London és Budapest között közlekedő szerda délelőtti járata.
A British Airways anyavállalata, az IAG érdeklődését fejezte ki a portugál állami tulajdonú TAP légitársaság közelgő privatizációja iránt. A portugál kormány csütörtökön hagyja jóvá a privatizáció jogi kereteit, és a hírek szerint nem az IAG az egyetlen érdeklődő - írja a Reuters.
Felfüggesztette a British Airways a jegyek értékesítését a londoni Heathrow-ról induló rövid távú járataira augusztus 8-ig a legnagyobb forgalmú brit repülőtéren fennálló kapacitáshiány miatt.
A British Airways az elkövetkező hetekben további 1500 járatot fog törölni, mivel az utazási ágazatot idén nyáron sújtó zavarokkal és munkaerőhiánnyal küzd – írja a Financial Times.
A légitársaságok kilátásai eddig sem voltak fényesek az elmúlt hónapokban, de sokan reménykedtek, hogy legalább azért idén nyáron már lehet majd utazni. Nos, még ugyan semmi sem biztos, de a légiközlekedés helyzete most ismét romlik.
A légiközlekedés soha nem látott válságát éli, miután a koronavírus válság következtében az utazások száma drámaian csökkent. Idén eddig 43 légitársaság ment csődbe, és csak most jön a tél, amely egyébként is gyengébb időszak az utazások szempontjából. A válságban a nagy légitársaságok, így a British Airways is szenved.
Mai rövid közleményében tudatta a Lufthansa, hogy a koronavírus-járvány miatt tovább csökkenti flottáját, illetve a harmadik negyedévre nagyösszegű értékcsökkenési leírást fog végrehajtani repülőgépjeire vonatkozóan. A korlátozások nem kímélik a többi légitársaságot sem, ma is meredeken zuhantak a részvényeik az európai kereskedésben.
Bár a koronavírus-járvány második hulláma miatt egyelőre olyan szintű gazdasági leállásról nincs szó Európában, mint amilyenre idén tavasszal került sor, egyre több ország korlátozza valamilyen módon az országhatárok átlépését, ezt pedig megszenvedik a légitársaságok, amelyek a korábban tervezettnél is alacsonyabb kapacitás mellett működhetnek a következő hónapokban. A cégek egymás után tesznek ezzel kapcsolatban bejelentéseket, amikre az árfolyamok is reagálnak, ma nagyot esett az európai légitársaságok árfolyama.
Egy érdekes részvénytranzakció miatt forognak ma a múlt hét véginél több mint 30 százalékkal alacsonyabb áron az IAG papírjai.
Azonnali hatállyal kivonta összes Boeing 747-esét a flottából a British Airways, az ikonikus típus nem tér már vissza aktív szolgálatba – jelentette be pénteken a légitársaság.
A jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülhet a British Airways és a brit légiközlekedés, ha Boris Johnson kormánya kötelező karantént ír elő az országba légi úton lépők többsége számára - figyelmeztetett Willie Walsh, a légitársaság anyacége, az International Airlines Group (IAG) vezérigazgatója hétfőn.
A járványhelyzet miatt rengeteg vállalat került abba a helyzetbe, hogy képtelen a válság előtti szinten működni, emiatt pedig muszáj költségeket csökkenteniük, hogy átvészeljék a jelenlegi helyzetet. Az likviditás fenntartásának egyik módja az osztalékfizetés és a részvény visszavásárlási programok felfüggesztése mellett, a munkavállalók elbocsátása vagy a fizetésük csökkentése. Az elmúlt néhány napban sorra érkeztek az arról szóló hírek, hogy a nagyvállalatok a munkavállalók tömegeitől válnak meg a mostani helyzetre adott válaszként.
Jelentősen, akár negyedével is visszavágja Európa két legnagyobb légitársasága, a Lufthansa és a Ryanair az európai járatok számát április végéig - közölték a légicégek hétfőn az MTI-vel. A LOT a szöuli járatai közül törölt néhányat. A British Airways a New York-i járatai mellett egy sor európai desztinációba is felfüggesztette a repülést a kereslet visszaesése miatt.
A Ciara névre keresztelt téli viharnak köszönhetően rekordidő alatt, a menetrendben szereplőnél nyolcvan perccel gyorsabban tette meg a New York és London közötti utat egy Boeing 747-436-os utasszállító repülőgép.
Az összetartás szép példája az, ami a brit légitársaságok között történik, a csődközelbe jutott Flybe-nek az állam segítene, ezt azonban vehemensen ellenzi a többi brit légitársaság.
A költségek megtérítését kérik.
Itt vannak a fontosabb tudnivalók.
Elég nagy a feszültség a két ország közt.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.